🌼🐹🍋🌾🌤🐥🧝🏼♀️💐🌻🦔👒💛🧁🐣🌸 Sziasztok! Ma estére csak egy rövid kis 5 perces vidit hoztam Nektek, amiben megismerhetitek nagyim cicáját, Amykét. Amy 12 éves, az utcáról menekített cica, sanyarú előélettel, pont emiatt pedig egyáltalán nem közvetlen az emberekkel. Tudni kell, hogy Floridában nem járkálnak csak úgy a macskák az utcán, mint itthon, sőt mi több, ott az összes cicát házban tartják, így ha egyet is az utcáról visznek be a shelterbe, már baj van. Amykénél ki kell érdemelni, hogy hozzá lehessen érni, viszont amint már nem vagy számára idegen, imádja a simogatást és a játékot is, de összességében nagyon önálló. Bár mi csak évente egyszer találkozunk vele (sőt, most 3 évig nem láthattuk), már az első 1 perc után odajön hozzánk, viszont az első pár évben nem volt ez így, napok kellettek neki, hogy megbízzon bennünk. Száz szónak is egy a vége, imádjuk Amykét és én továbbra sem tudom felfogni, hogy a cicák hogy lehetnek ennyire aranyosak. Legyen szép hetetek! Holnap is érkezik új vidi, ez ma csak egy ilyen kis plusz volt. Hatalmas ölelés - Vik❤️ •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• Létrehoztam egy támogatási felületet, ha úgy érzitek, szeretnétek visszaadni egy picit, itt megtehetitek: 🎁 https://www.paypal.me/viktoriahalasz 🎁 (előre is nagyon köszönöm, aki él a lehetőséggel, természetesen nem kötelező) •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• Instagram: @torihalasz ✨ 🌼🐹🍋🌾🌤🐥🧝🏼♀️💐🌻🦔👒💛🧁🐣🌸 #asmr#viksasmr#magyarasmr#catasmr#asmrwithmycat#asmrwithacat#kittenasmr#asmrwithakitten#asmrcatpampering#asmrcatpurring#dorombolás#cica
다른 앱을 사용하면서 들으려면 재생 중에 플레이어를 PIP(픽처 인 픽처)로 전환하세요. 작은 떠 있는 창으로 재생이 계속됩니다(화면은 켜진 상태).
화면을 완전히 끈 채로 들으려면, 브라우저에서의 재생은 YouTube 정책상 멈춥니다. YouTube 앱에서 열면 백그라운드 재생이 지원되는 환경(예: YouTube Premium)에서 계속 들을 수 있습니다.
YouTube 앱에서 열기